Egy szabad nő
Az idei Ünnepi Könyvhét egyik kellemes meglepetése Menyhért Anna író a múlt század első évtizedeinek egyik legnépszerűbb magyar írónőjéről - s nem utolsósorban munkásságából elsőként önálló egzisztenciát teremtő - Erdős Renée-ről írott regénye. Erdőst elsősorban Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismerheti az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajongtak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet és mást akar, mint amit a normák előírnak számára? A szerző irodalomtörténészként kezdett Erdőssel foglalkozni, életéről, munkásságáról több tanulmánya, esszéje jelent meg. A Női irodalmi hagyomány című kötetében például még négy méltatlanul nem irodalmi rangján kezelt női író-költő mellett írt a "férfiért élő, mégis önállóságáért küzdő asszonyról" (Szerelem és kánon között). Hogy elődjeként tekint a rendszerváltás környékén újra kiadott regényei ellenére mára szinte ismeretlen íróra, mutatja a műfaji választás. A mű drámai felütéssel kezdődik: "öngyilkos lett korunk legnagyobb írója. Bródy Sándor..." - kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Utóbb a kortársak nagy része Erdőst hibáztatja azért, mert Bródy végezni akar magával, a kapuk bezárulnak körülötte, irodalmi pályája megbicsaklik, hogy azután a húszas években hallatlanul népszerű regényíróként térjen vissza. Erdős azonban a kezdet kezdetén költőként tűnik fel, pályáját Eötvös Károly egyengeti, barátai között tudhatja Molnár Ferencet, a szerelmei között Jászi Oszkárt. Menyhért Anna az írónő pályájának és sikereinek első szakaszára koncentrál, és éppen a kultusz különböző rétegeit igyekszik lehántani - személyére és életművére rátapadt címkéket lekapargatva megtalálni a valódi személyiséget. Kortársai és az utókor is rengeteg skatulyába igyekeztek betömködni: így lett belőle szerelmes lektűrök szerzője, ha egyáltalán említik még. A kánonban nem jutott neki hely, pedig kortársi és utókori vélemények szerint is "Adyt megelőzve, elsőként alakította ki azt a költői nyelvet, amelyet az irodalomtörténet-írás a modern magyar líranyelv alapjának tart, sőt, az ő hatása mozdította ki Adyt költői válságából..." Erdős életének nagyon sok részlete nem vagy csak töredékesen ismert. Így például bizonyos adatokat, mozzanatokat más, hozzá valamilyen szempontból közel álló férfiak - például férje, Fülep Lajos levelezése vagy Bródy Sándor cikkei révén - ismerjük. A regény azonban alkalmas arra, hogy az üresen tátongó részeket az "így is történhetett" jegyében pótolja ki írója. A főhős valójában nem akar dönteni a neki kiosztott különböző szerepek között (asszony, feleség, költő, szerető, társ, anya, stb.), és hinni akar abban, hogy az alkotói lét megfér például a feleségszereppel. "Nem lázadni akarok. Én is ebből élek, mint maga" - replikázik a történetben Bródynak. Erdős Renée pályája, bármennyire is sikeresnek tűnhetett kívülről, tragédiákkal, gáncsoskodásokkal, neuraszténiával volt kibélelve, erejét ugyanakkor jól mutatja, hogy újra és újra fel tudott állni. A könyvvégi forrás- és képjegyzéket megelőző utószó szerint Menyhért Anna már gyűjti az adatokat az Erdős Renée pályájának későbbi szakaszáról szóló következő részhez, amely a korai évekhez hasonlóan szintén sok rejtéllyel és titokkal van teli.
